Kinn a réten még hallgat a tücsök hegedűje,
de már szól a pacsirta, a nyitnikék zengő muzsikája.
Ott állok egymagamban és gondolom:
de csodás így a tavasz Istenem.
A nap lemenőbe,
de még arcomon érzem
a nap melegének cirogatását.
Furcsa érzés nem vitás.
Hirtelen tavaszi szelő támad
és egy tündér jelenik meg nékem.
Szép szemeivel rám nézz.
És én csak nézem őt.
Tekintette mint az őz,
félénk vagy csábító?
Nem tudom,
csak azt, hogy elvarázsol.
Haja hullámos, mint a tenger.
Érzem beborít, menekvésem nincsen.
Elvarázsolva, állva állok így.
És csodálom a rabú ejtő tündéremet.
Ez a pillanat bár lenne örökkön, örökké tartó.
Nem bánnám én,
még a rabszolgája is lennék.
És villámcsapásként a tündér szökni próbál.
Várj ne menj, ne hagyj itt!!!
És leszek prédából vad
vagy áldozat?
Nem tudom, csak azt:
hogy nélküled nehéz élnem már.
Ne menj el!
Maradj itt vélem.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése