Könnyelmű, bolondos fajta vagyunk,
de októberben nagyon félünk.
Sápadt az arcunk, fátylas a szemünk,
s begyújtjuk a lobogó nagy tüzet.
Gyümölcsök helyett kis szobánkban
a polcokra meséket rakunk,
duruzsoló, piros, érett meséket:
fehér időkre kellenek.
Gondjainkkal megtömjük a kályhát,
– hiszen annyi van, annyi van!
Rövidke négy hónapig, öt hónapig
bizton eltartanak.
Vacogva megcsókoljuk egymást.
Aztán egy egész lompos fenyő-erdőt
húzunk magunkra takarónak:
téli álomra térünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése