De jó, hogy élek!

1996 októberében egy kilencvenegy éves nyugdíjas asszony balesetet szenvedett Augsburg közelében. Egy teherautó elütötte, és mindkét lábát szétroncsolta. Amikor az amputáció után felébredt a klinikán, először azt mondta: „De jó, hogy élek!” Az orvosok meghatottan hallgatták. Másnap erősen fájtak a sebei, de azt mondta: „Milyen szerencse, hogy nem bénultam le deréktól lefelé!” Egy héttel később nagyon megörült, amikor meghallotta, hogy protéziseket kap. „Nagyszerű, hogy ma már mi mindenre képes a technika – mondta, amikor meglátta a bemutatott modellt. – A mérnököknek köszönhetően, akik ilyen nagyszerű dolgokat találnak ki.” A tolókocsiban ülve fogadta látogatóit, szomszédjait, barátait. Sokan vidámabban távoztak, mint ahogy jöttek. Újságírók is felfigyeltek a hölgyre, és interjút készítettek vele. Amikor végre felpróbálhatta a protéziseket, nehezen tudott velük járni. Mégis csodálkozva mondta: „Hát ezek sokkal hajlékonyabbak, mint a saját lábaim voltak.” Átölelte a gyógytornászt, és megköszönte fáradozásait. „Milyen jó dolgom van! – ismételgette. – olyan barátságos emberek vesznek körül, és olyan nagyszerűek az új lábaim – és a biztosítás fizeti az egészet. Az Isten tényleg szeret engem” A kilencvenegy éves nyugdíjas asszony elmondta titkát az újságíróknak: „Mindennap imádkozom.” Mondjunk mindig igent az életre bár mi nehéz is legyen az.