Az ősz dicsérete

Fiatal arcnál, fiatal szemeknél 
Láttál-e szebbet a vén nap alatt? 
A lánynak mondja: Rózsafán születtél! 
És a világnak: Én megváltalak! 
De jár az év, és teljes lesz a rózsa, 
Tejes tavaszból tüzet szív a nyár: 
Gyermek apára, tengerek hajósra, 
Isten és ember férfiúra vár, 
Aki szeret, de nem hogy őt szeressék, 
És cselekszik, mert szent a kötelesség.

De legzengőbb a lomb zenéje őszkor, 
Bimbó-, s virágnál mézebb a gyümölcs. 
Elzúg a harc és elzajong a hőskor: 
Harcosnál, hősnél emberebb a bölcs. 
Ó lombos erdők őszi orgonája 
Milyen teli-mély a te muzsikád! 
Ezer sípod egyszerre intonálja 
Az emberlét ezernyi dallamát. 
Tavasz illata, nyarak szenvedelme 
S a tiszta tél kristály nyugalma benne.

Ó emberélet édességes ősze, 
Te vagy az összhang és az árnyalat. 
A tavasz benned fanyarát legyőzte, 
Erdőtüzeket, aszályt a nyarak. 
Magára ismer benned mind a kettő 
S te mind a kettőt áldod, érleled. 
Piros nyaradnak nem volt lángja meddő 
S magtalan nem lesz szép fehér teled. 
Mert a szivárvány színei megérve 
Elsimulnak a ránctalan fehérbe.