2015. október 14. – Szerda (Lk 11,42-46)

Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz: „Jaj nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt meg nem szabad elhagyni! Jaj nektek, farizeusok! Szeretitek a főhelyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a nyilvános tereken. Jaj nektek! Olyanok vagytok, mint azok a sírok, amelyeket kívülről nem lehet észrevenni. Az emberek fölöttük járnak – anélkül, hogy tudnák.” Erre egy törvénytudó méltatlankodni kezdett: „Mester, ha ilyeneket mondasz, minket is gyalázol.” Ő azonban így folytatta: „Jaj nektek is, törvénytudók! Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, ti magatok azonban még egy ujjal sem segítetek azokat a terheket hordozni.” Lk 11,42-46

Milyen hamar mi is Jézus mellé állunk, mert ma is vannak farizeusok, törvénytudók. Ők mutatják a szépet, a jót, de megnehezítik az életünket, hisz terheket raknak ránk.

De vajon mi nem vagyunk néha ilyen farizeus, törvénytudó emberkék? Akik mutatják a szépet és a jót, de megnehezítjük egymás életét.

Hányszor és hányszor mi is sokszor megnehezítjük embertársaink életét. Hisz terheket adunk másoknak. Haragszunk, irigykedünk, kibeszéljük a másikat… és még sorolni lehetne, hogy miket tudunk mi tenni.

Az élet egyszerűbbé és boldogabbá válik, ha gyakoroljuk nap, mint nap a megbocsátást. Ha a szívünkbe a szeretet lüktet, nem pedig a harag, irigység, bosszú. Ha embertársainkra mosolyogva nézünk, nem pedig mérges pillantásokkal…