Kincs...

2016. június 17. – Péntek

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, a tolvajok meg kiássák és ellopják. Gyűjtsetek inkább kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda meg nem emészti, sem a tolvajok ki nem ássák, és el nem lopják. Mert ahol a kincsed van, ott van a szíved is. A test világossága a szem. Ha szemed ép, egész tested világosságban lesz. De ha szemed elhomályosodik, egész tested elsötétedik. Ha tehát a világosság benned sötétség, maga a sötétség mekkora?”

Egy régi monda szerint volt egyszer egy asszony, aki gyermekével a karján elsétált egy barlang mellett, és valami egészen különleges hangot hallott kiszűrődni onnan:

- Gyere be nyolc percre, vigyél, amennyit csak akarsz, de ne felejtsd el a legfontosabbat! Jól figyelj: ha kilépsz, az ajtó végleg bezárul! Gyere, vigyél a kincsből, de ne felejtsd el a legfontosabbat!

Az asszony belépett a barlangba, amely színültig tele volt drágaságokkal. Az arany és az ékszerek teljesen lenyűgözték, így hát letette a földre gyermekét, és annyi kincset kapkodott a kötényébe, amennyit csak bírt. A titokzatos hang ismét megszólalt: - csak nyolc perced van!

Amint letelt az idő, az asszony a rengeteg arannyal és drágakővel kirohant a barlangból, s az ajtó bezárult. Csak akkor jutott eszébe, hogy kisfiát bizony bent hagyta. Az ajtó azonban örökre bezárult. 

A gazdagság rövid ideig tartott, a keserűség holtáig kísérte.

Az ember szereti a kincseket és főleg azokat, amelyek nincsenek meg neki. Fáj értük a foga, és észre sem veszi, hogy mennyire gazdag. Meglévő kincseinket akkor tudjunk igazán értékelni, mikor már nincsenek. Akkor jövünk rá, igazán nagy értékükre, mikor elvesztetünk, mikor nincs többé. Egészség, szülő, nagyszülő, testvér, barát, férj, feleség, békesség, szeretet…………..….

Nyissam ki szemem és örüljek annak, amim van, vegyem észre kincseimet, melyet a rozsda nem ehet meg, melyet a tolvaj nem lophat el.