Uram! borzasztó! megöl ez a köd,
Ez a homályos, titkos sejtelem!
Mint mázsasúly, mint vérszopó vampírhad,
Úgy nyom lefelé, úgy ül lelkemen, -
Sehol menekvés! Sehol pihenő!
Homály előttem és hátam megett!...
Oh, ez a tespedt, gyilkos félhomály
Múljék el tőlem, Uram, ha lehet!
Szökkenjen lángba éther, levegő!
Tüzes lángkévét löveljen a föld!
Szemet-vakító tűztenger legyen,
Mi földet, eget és mindent betölt! -
S aki versenyt zúg, sír a felsikoltó,
Jajongó lánggal, énmagam legyek!...
- Csak ez a sápadt, kínzó félhomály,
Múljék el tőlem, Uram, ha lehet!
Vagy nem bánom, ha sötétség borúl rám,
A nem-tudásnak örök éjjele,
Melyben kialszik érzés, gondolat,
S az öntudatnak halvány mécsbele;
A mindenségből egy nagy semmiség lesz:
Nem lesz kérdés és nem lesz felelet...
Semmit se bánok, csak e félhomály
Múljék el tőlem, Uram, ha lehet!
1924. április 7.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése