Otthon

Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. (...) Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon.
Wass Albert

Mert ha nem nyílok ki, elhervadok.

Egy rózsa éjjel-nappal a méhekkel álmodott, de a valóságban egy sem pihent meg a szirmain. A virág azonban tovább álmodozott. Hosszú éjszakáin elképzelte, hogy az eget ellepik a méhek, és sorra leszállnak, hogy megcsókolják őt. Így tudta kibírni másnapig, amikor a napsütésben újra kinyílt. 

Egyik este megszólalt a hold, aki ismerte a rózsa magányát: 

- Nem unod a várakozást? 

- Talán. De folytatnom kell a küzdelmet. 

- Miért? 

- Mert ha nem nyílok ki, elhervadok. 

Amikor úgy érezzük, hogy a magány minden szépséget elpusztít, a túlélés egyetlen módja az, ha nyitottak maradunk.

Paulo Coelho

Virágzás

Az élet nehéz pillanatai, a szenvedéseink lehetnek életünk virágos napjainak kezdete. Csak tőlünk függ, hogy hagyjuk Istent, hogy a bennünk levő magot kivirágoztassa. Hisz Istenek minden lehetséges.

Merre?

Merre menjek? Menj arra, merre a szíved diktál és ne arra amitől pénztárcád lesz vastagabb.

Az élet a legcsodálatosabb

Maga az élet a legcsodálatosabb tündérmese.

Hans Christian Andersen

Das weiße Band am Apfelbaum

Einmal saß ich bei einer Bahnfahrt neben einem jungen Mann, dem sichtlich etwas
Schweres auf dem Herzen lastete. Schließlich rückte er dann auch damit heraus,
dass er ein entlassener Sträfling und jetzt auf der Fahrt nach Hause sei.
Seine Verurteilung hatte Schande über seine Familie gebracht. Sie hatten ihn nie im
Gefängnis besucht und auch nur ganz selten geschrieben. Er hoffte aber trotzdem,
dass sie ihm verziehen hatten.
Um es ihnen aber leichter zu machen, hatte er ihnen in einem Brief vorgeschlagen,
sie sollten ihm ein Zeichen geben, an dem er, wenn der Zug an der kleinen Farm vor
der Stadt vorbeifuhr, sofort erkennen könnte, wie sie zu ihm stünden.
Hatten die Seinem ihm verziehen, so sollten sie in dem Apfelbaum an der Strecke ein
weißes Band anbringen. Wenn sie ihn aber nicht wieder daheim haben wollten,
sollten sie gar nichts tun. Dann werde er im Zug bleiben und weiterfahren, weit weg,
Gott weiß, wohin.
Als der Zug sich seiner Vaterstadt näherte, wurde seine Spannung so groß, dass er
es nicht über sich brachte, aus dem Fenster zu schauen. Ein anderer Fahrgast
tauschte den Platz mit ihm und versprach, auf den Apfelbaum zu achten.
Gleich darauf legte er dem jungen Sträfling die Hand auf den Arm. „Da ist er“,
flüsterte er, und Tränen standen ihm plötzlich in den Augen, „alles in Ordnung. Der
ganze Baum ist voller weißer Bänder.“
In diesem Augenblick schwand alle Bitternis, die ein Leben vergiftet hatte. „Mir war“,
sagte der Mann später, „als hätt ich ein Wunder miterlebt. Und vielleicht wars auch
eines.

Kicsi lépések...

Sokszor az út nagyon hosszúnak tűnhet számunkra, de ha csak töprengünk akkor hosszú is marad. El kell indulni akkor is, ha csak kis lépéseket teszünk. Egy kis lépés több, mint egy helyben állni. És ha kicsiket is lépkedve a célt elérhetjük.

M Legrand : Az idősek tisztelete!

Amíg fiatal vagy,

Sosem gondolsz arra,

Hogy eljön az ősz is,

S elszállnak a darvak.

Amíg fiatal vagy,

Nincsen sosem gondod,

Nem érdekel semmi,

Csak a saját dolgod.

Pedig gondolnod kell,

Azon sok emberre,

Akik annyit tettek,

S jártak a kedvedbe.

Legalább e napon,

Jussanak eszedbe,

Legyél hálás nekik,

S ne legyen feledve.

Szüleid, akik az

Életedet adták,

Nagymamák, nagyapák,

Ne legyenek árvák.

Tanítóid, kiktől

Csak a jót tanultad.

Gondolj szeretettel

Tiszteleted rójad.

Törődjél és szeress,

Mindenki azt mondja:

Hogy amennyit most adsz

Annyit kapsz, majd vissza!

Élj úgy...

Élj úgy, mintha már másodszor élnél, és elsőre mindent a lehető legrosszabbul csináltál volna.

Viktor Emil Frankl

Napsütés ...

Ugye milyen jó érzés: hideg,borongós őszi napokon a nap sugarait arcunkon megérezni. Mennyivel másabb a nap sugarait érezni arcukon, mint egy lámpáét. Ilyen az Isten is. Csak is Ő képes lelkünk sötétségeiben igazi világosságot adni. Aki keresi nap, mint nap Istent, az nap mint nap érezheti Isten szeretetének napsütését is szívében, lelkében. Isten szeretetét semmivel sem lehet pótolni. Ugyan úgy, mint a napocskát sem lehet igazán semmi mással pótolni.....

Én keresem Isten sugarait nap, mint nap?