Tudomásul kell vennünk...

Tudomásul kell vennünk, hogy a gyermek Isten tulajdona, nem a szülőé. A szülő a gyermeket sáfárságra kapta. A sáfár jellemzői:

1. A rábízott vagyon nem az övé,

2. ideiglenesen van rábízva,

3. el kell számolnia vele.

Pálhegyi Ferenc

Tanulni

Meg kell tanulnunk azt a szeretetet, amely már nem keveredik birtoklási vággyal, azt a szeretetet, amely árad és elbűvöli az embereket, amely az élet új ízét hagyja maga után. Anselm Grün

Barát

A barát pontosan figyel arra, ami engem bensőleg megindít. Bensőmre figyel, hogy felfedezze életem alapdallamát, hogy érzékelje, hol és hogyan rezdül és csendül meg életem. És ha ezt a dallamot elfelejtettem volna, mert a hétköznapok kihívásai miatt eltávolodtam magamtól, akkor a barát újra eljátssza nekem. Újra érintkezésbe hoz saját magammal, igazi énemmel. Visszatükrözi, aki vagyok.
Anselm Grün

Ha szíved kószál...

"Ha szíved kószál és szenved,

vidd vissza óvatosan a helyére,

és helyezd gyengéden a te Istened jelenlétébe.

És ha soha semmi mást nem

csináltál egész életedben,

csak a szívedet hoztad vissza

és helyezted Isten jelenlétébe,

habár újra és újra elfutott miután visszahoztad,

akkor nem éltél hiába"

Szalézi Szent Ferenc

Házasság...

Amikor aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam a kezét és azt mondtam, "Szeretnék valamit elmondani". Ő leült és csendben evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében. Hirtelen nem tudtam, hogyan nyissam ki a számat. De muszáj volt vele tudatnom, min gondolkodtam. El akarok válni. Hoztam fel a témát nyugodtan. Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására, helyette inkább lágyan megkérdezte, miért? Kikerültem a kérdést. Ez feldühítette. Félredobta az evőpálcikákat és rám üvöltött, te nem vagy igazi férfi! Azon az éjjelen nem beszéltünk egymással. Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá akar jönni, mi történt a házasságunkkal. De nem igazán tudnék neki kielégítő választ adni, én már Janet szeretem, nem őt.
Nem vagyok már szerelmes belé. Csak sajnáltam! Mély bűntudattal, felvázoltam egy válási szerződést, amiben az állt, hogy megtarthatja a házat, a kocsit, és a cégem 30 %-át. Rápillantott, majd darabokra tépte. A nő, aki 10 évet töltött velem az életéből, idegenné vált számomra. Sajnáltam, hogy elvesztegette az idejét, forrásait, energiáját, de nem tudtam visszavonni, amit mondtam, hogy én már Janet szeretem. Végre hangosan sírt előttem, ami pontosan az volt, amire számítottam. Hogy sírni láttam egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra. A válás ötlete, ami már hetek óta kínzott, szilárdabbnak és tisztábbnak tűnt most.
Másnap nagyon későn értem haza és láttam, hogy valamit ír az asztalnál. Nem vacsoráztam, hanem egyenesen aludni mentem és nagyon gyorsan elaludtam, mert fáradt voltam a Jane-nel töltött eseménydús nap után.
Amikor felébredtem, még mindig ott ült az asztalnál és írt. Nem érdekelt, úgyhogy megfordultam és aludtam tovább. Reggel megmutatta a válási feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap felmondási időt kér a válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap alatt, mindketten tegyünk úgy, mintha normális életet élnénk, amennyire lehetséges. Az indokai egyszerűek voltak: a fiunknak 1 hónapon belül lesz a vizsgája és nem akarja összezavarni a tönkrement házasságunkkal. Ez számomra elfogadható volt. De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel, ahogy az esküvőnk napján a karjaimban bevittem a hálószobába. Arra kért, hogy ez alatt az egy hónap alatt, minden nap, reggelente a karjaimban vigyem ki a hálószobából az ajtó elé. Azt gondoltam, kezd megőrülni. Csak azért, hogy az utolsó napokat elviselhetővé tegyem, beleegyeztem a furcsa kérésébe.
Elmondtam Jane-nek a feleségem válási feltételeit. Ő hangosan nevetett és azt gondolta ez abszurdum. Nem számít milyen trükköt alkalmaz, szembe kell néznie a válással, jegyezte meg gúnyosan. Semmiféle testi kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta bejelentettem, hogy el akarok válni. Úgyhogy amikor az első nap kivittem, mindketten olyan sutának tűntünk. A fiunk tapsolt mögöttünk, apu a karjaiban tartja anyut. A szavai fájdalmat okoztak nekem. A hálószobából a nappaliba, majd az ajtóhoz, több, mint 10 métert sétáltam vele a karjaimban. Ő becsukta a szemét, és gyengéden azt mondta, ne mondj semmit a fiunknak a válásról. Én bólintottam, kissé dühös voltam. Letettem az ajtón kívül. Ő elment a buszhoz, ami a munkába viszi. Én egyedül vezettem az irodáig. A második napon mindketten lazábbak voltunk. Ő nekidőlt a mellkasomnak.
Éreztem a blúzának illatát. Rájöttem, hogy hosszú ideje nem néztem meg alaposan ezt a nőt. Rájöttem, hogy nem fiatal már. Halvány ráncok voltak az arcán, a haja őszült! A házasságunk komoly áldozatot követelt tőle. Egy percig azon gondolkodtam, mit tettem vele. A negyedik napon, amikor felemeltem, úgy éreztem, hogy visszatért egyfajta meghittség. Ez az a nő, aki 10 évet adott nekem az életéből. Az ötödik és hatodik napon, úgy éreztem a meghittség érzése megint erősödött. Jane-nek nem beszéltem erről. Egyre könnyebbé vált a karjaimban vinni, ahogy telt a hónap. Talán a mindennapos edzések megerősítettek. Egy reggelen válogatott mit vegyen fel. Felpróbált jó pár ruhát, de nem talált egyet sem, ami ráillett volna. Majd sóhajtott, minden ruhám kinyúlt. Hirtelen rájöttem, hogy milyen vékony lett, ez volt az oka, hogy egyre könnyebben tudtam őt vinni.
Hirtelen megértettem ... óriási fájdalmat és keserűséget halmozott fel a szívében. Öntudatlanul nyúltam feléje és megérintettem a fejét. A fiunk ebben a pillanatban lépett be és azt mondta, Apu itt az idő, hogy kividd anyut. Számára, hogy látta az apját karjaiban kivinni az anyját, élete fontos részévé vált. A feleségem jelezte a fiúnknak, hogy jöjjön közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az arcom, mert féltem, hogy az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a karjaimban tartottam, kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin, az előszobába. A karjai lágyan és természetesen pihentek a nyakam körül. Szorosan fogtam őt, pont olyan volt, mint az esküvőnk napján. De a sokkal könnyebb súlya elszomorított. Az utolsó napon, mikor a karjaimban tartottam, alig tudtam megtenni a lépéseket. A fiunk elment az iskolába. Szorosan tartottam őt és azt mondtam neki, nem is vettem észre, hogy az életünkből hiányzott a meghittség, az intimitás.
Elvezettem az irodáig ... gyorsan kipattantam a kocsiból, anélkül hogy az ajtókat lezártam volna. Attól féltem, ha bármennyit is késlekedek, meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre. Jane kinyitotta az ajtót és
azt mondtam neki, Sajnálom Jane, nem akarok elválni. Csodálkozva rám nézett, és megérintette a homlokomat. Lázas vagy? Kérdezte. Elvettem a kezét a fejemről, Sajnálom Jane, ahogy mondtam, nem válok el. A házasságom talán azért volt unalmas, mert nem értékeltük életünk apró részleteit, nem azért mert már nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy attól kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban vittem haza, egészen addig kellene a karjaimban tartani, míg a halál el nem választ minket. Jane hirtelen magához tért. Hangosan felpofozott, majd bevágta az ajtót és zokogásban tört ki. Lesétáltam a földszintre és elhajtottam.
Az útba eső virágboltban rendeltem egy csokor virágot a feleségemnek. Az eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára. Mosolyogtam és azt írtam, Minden reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem választ.
Azon az estén mikor hazaértem, virág a kezemben, arcomon mosoly, felrohantam az emeletre, azért, hogy a feleségemet az ágyban találjam - holtan. A feleségem hónapokig harcolt a RÁKkal és én annyira el voltam foglalva Jane-nel, hogy észre sem vettem. Tudta, hogy hamarosan meg fog halni és meg akart menteni bármiféle negatív reakciótól a fiunk részéről, ha végig visszük a válást. Legalább a fiunk szemében én egy szerető férj vagyok. Életetek apró részletei amik igazán számítanak egy kapcsolatban. Nem a ház, nem a kocsi, tulajdon, pénz a bankban. Ezek csak előmozdítják a boldogságot, de önmagukban nem adhatnak boldogságot. Szóval találj időt, hogy a házastársad barátja légy és tegyétek meg azokat az apró dolgokat egymásért, amik meghittséget, intimitást eredményeznek. Legyen valóban boldog házasságotok!

A két tükör

Az egyik nap a Sátán szórakozni akart. Feltalált egy ördögi tükröt, amelynek mágikus ereje volt: mindent, ami szép volt és jó, azt ocsmánynak és torznak mutatta, ami pedig csúnya volt és rossz, azt nagyszerűnek és értékesnek tüntette fel.
Akkor aztán útra kelt és az egész világot bejárta ezzel a borzalmas tükörrel. Mindenki, aki csak belenézett elborzadt a szörnyű látványtól: eltorzítva, elcsúfítva látott mindent.
A gonoszt persze nagyon szórakoztatta a tükör: minél inkább visszataszítóknak mutatta a tárgyakat, annál jobban tetszettek neki. Az egyik nap olyasmit mutatott neki a tükör, aminek a látványa ugyancsak tetszett a szemének és illetlen nevetésre fakasztotta. Éktelen nevetése közben a tükör kicsúszott a mancsából és ezer apró darabra törött.
Egy hatalmas erejű, rosszindulatú szélvihar felkapta a sok szilánkot, és beterítette vele az egész világot.
A szilánkok akkorák sem voltak, mint egy porszem, de sok ember szemébe hullottak. Ezek az emberek aztán észrevétlen mindent fordítva kezdtek látni: mindenben csak a rosszat tudták észrevenni és csak a gonoszságot tudták meglátni.
Más szilánkokból szemüveglencsék készültek. Az emberek, akiknek ilyen szemüveg jutott, nem tudtak többé sem helyesen látni, sem helyesen ítélni.
Nem találkoztatok már véletlenül ilyen emberekkel?
A széttört tükör némelyik darabja akkora volt, hogy ablaküvegnek lehetett használni. Azok a szegények, akiknek ilyen ablakon át kellett kinézniük, csupa ellenszenves szomszédot láttak, akik állandóan gonoszságon törték a fejüket.
Midőn az Úristen is észrevette, mi történt, nagyon elszomorodott. Rögtön elhatározta, hogy nem hagyja annyiban a dolgot.
Így döntött: – Elküldöm a világba Fiamat. Ő a képmásom, a tükröm. Jóságomat, igazságomat, szeretetemet fogja tükrözni. Úgy mutatja be az embert, ahogyan elterveztem és megalkottam.
Jézus mint tükör jött el az emberek közé.
Aki Benne nézte meg magát, újra felfedezte a jóságot, és a szépséget és megtanulta, hogyan különböztesse meg őket az önzéstől és a hazugságtól, az igazságtalanságtól és a megvetéstől.
A betegek újra bátorságot merítettek az élethez, a reményvesztettek felfedezték újra a reményt. Megvigasztalta a szomorkodókat és segített az embereknek, hogy legyőzzék halálfélelmüket.
Az emberek közül sokan megszerették az Isten tükrét és követték Jézust. Úgy érezték, hogy lángra, új erőre kaptak tőle.
Másokban ellenben felforrt a düh: elhatározták, hogy összetörik Isten tükrét. Ők Jézust megölték. De hamarosan feltámadt egy másik hatalmas szélvihar: a Szentlélek Isten. Felkapta Isten összetört tükrének millió szilánkját és szétvitte az egész világra.
Akinek a szemébe pici szilánk jut is e tükörből, elkezdi úgy látni a világot és a személyeket, ahogyan Jézus látta őket: látni tudja újra elsősorban az összes szép és jó dolgot, az igazságot és a nagylelkűséget, az örömet és a reménységet; a rosszaság és az igazságtalanság pedig megváltoztathatónak és legyőzhetőnek látszik számára.