Lustassság...

“Kétféle lustaság van: vízszintes és függőleges. Van ember, aki csak élete nagy távlataiban lusta; a tervekben; abban, hogy elodázza elhatározásait, döntéseit; lustán építi fel élete munkáját, mindent az időbe épít, a nagy messzeségbe. Aztán van a másik, a függőleges lustaság, mikor a nagy pillanat előtt maradunk lusták, mikor nem gondoljuk, mondjuk vagy cselekedjük azt, amit abban a pillanatban lehetne. Nem nyújtjuk ki kezünket valami után, amit megszerezhetnénk, különösebb fáradság nélkül, s később talán csak nagy áldozatokkal tudunk megszerezni, nem megyünk a telefonhoz, nem írjuk meg azt a levelet, vagy nem jegyezzük fel azt a gondolatot, rögtön, akkor, abban a pillanatban. Ez utóbbi fajta lustaság a veszedelmesebb. Ilyen elmulasztott, lustán elhanyagolt pillanatokon múlik az élet.” (Márai Sándor: Füves könyv – A lustaságró)

Másnak lenni.... minek?

“Ez a legnagyobb csapás, mellyel a végzet embert sújthat. Vágy, másnak lenni, mint aki és ami vagyunk: ennél fájdalmasabb vágy nem éghet emberi szívben. Mert az életet nem lehet másként elviselni, csak azzal a tudattal, hogy belenyugszunk mindabba, amit magunknak és a világnak jelentünk.”
(Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek)

Légy jó :D

Phil Bosmans:

A komputer nem számol a szívvel

Embernek lenni, jó embernek lenni ez a legfontosabb a világon. De kit érdekel ez? A jóság feltételez egyet s mást: az egyszerű, szíves, önkéntes készséget a szolgálatra és egy adag maga-felejtést. De ugyan ki kapkod ezekért? Az ilyen dolgoknak soha nincs idényük, nem felelnek meg ízlésünknek.

Itt-ott felhangzik egy-egy hangos kiáltás az új társadalomért, a megreformált világért, de csak ritkán lehet hallani ennek nélkülözhetetlen feltételeiről. Ezért a társadalom megújításáról, szerkezeti átalakításáról szóló beszédek elpattannak mint a szappanbuborék. Hiteltelenné válnak, az emberek semmi hatásukat nem tapasztalják a mindennapokban.

A nagy világ csak a nagy dolgokat veszi számba, a feltűnőeket, melyek a modern értékskála legmagasabb fokán állnak: a karriert, a tekintélyt, a vagyont. Nem a jóságodat, az egyszerűségedet, a szolgálatra való készségedet firtatják, hanem a vizsgáid, a diplomád, a rangod, a becsvágyad, a funkcióid felől érdeklődnek. A technikai-tudományos alkalmazkodó- és teljesítőképességedre kíváncsiak, és lehetőleg légy immunis az emberi érzésekkel szemben, úgymint: részvét, megértés, másokról való gondoskodás, bajban való segítés. Túlszervezett, túligazgatott társadalmunkban ez a veszély fenyeget leginkább bennünket.

A komputer nem számol a szívvel. Különben hogyan volna lehetséges, hogy annyi szörnyű szomorúság tovább éljen a világban? A jóknak nincs hatalmuk. A hatalom és a rendelkezés joga a világ urainak a kezében van, akik még mindig úgy tesznek, mintha a föld javai a magántulajdonaik volnának.

Ne hagyd magad eltántorítani, légy jó, nagyon jó ember, akkor a világnak az a kis darabja, ahol élsz és dolgozol, mégiscsak egy jobb világ lesz.

Hurrikános szeretet...

“Az áldozatkész szeretet. Te, olyan könnyű ezt kimondani. Később azt tapasztaltam, hogy a rosszul értelmezett, helytelen igénnyel követelt szeretet többet gyilkol az életben, mint a lúg, a gépkocsi és a tüdőrák együttesen. Az emberek szeretettel ölik egymást, mint valamilyen láthatatlan sugárral. Még több szeretetet akarnak, minden gyöngédség az övék legyen, csak az övék. A teljes érzést akarják, el akarják szívni környezetüktől az életerőket, a nagy növények szomjas mohóságával, melyek kíméletlenül elszívnak a környék zsombékjaiból és televényéből minden erőt, nedvességet, illatot, sugarat. Nagy önzés a szeretet. Nem tudom, hogy élnek-e sokan, akik halálos sérülés nélkül tudják elviselni a szeretet rémuralmát? Nézz körül, nézz be a lakások ablakán, nézz a szemekbe, hallgasd panaszaikat, s mindenütt ugyanazt a kétségbeesett feszültséget találod.” (Márai Sándor: Az igazi)

Idővel..

 Jorge Luis Borges: Idő múltán

Idővel az ember megérti, mi a különbség a között, hogy tartasz egy kezet, vagy leláncolsz egy lelket..
És megtanulod, hogy a szerelem nem azt jelenti, hogy lefekszel valakivel…
és hogyha nincs valaki melletted, nem azt jelenti, hogy egyedül vagy…
és megtanulod, hogy egy csók még nem szerződés, és az ajándék nem ígéret…
és elfogadod a zuhanást emelt fővel és nyitott szemmel…
és megtanulod az utakat a mára és a mostra építeni, mert a holnap nem garantálja a terveidet…
a holnapnak mindig van egy csomó olyan változata, ami megállíthat fele úton…
és idővel megtanuljuk, hogy a nagyon sok is, az életet adó meleg is égethet és elszenesíthet…

Fogjál hát neki ültetni a saját kertedet és diszítgetni a saját lelkedet ahelyett, hogy mástól várod hogy virágot hozzon…..
és tanuld meg, hogy tényleg el tudod viselni, hogy tényleg van erőd, és tényleg értékes vagy…
és az ember csak tanul és tanul…
és idővel megtanulod, hogy ha csak azért maradsz valakivel, mert gazdag jövőt ígér, előbb-utóbb visszatérsz a múltba…

Idővel megtanulod, hogy csak az tud boldogságot adni, aki elfogad hibáiddal és nem akar megváltoztatni…
de ha csak azért maradsz valakivel, hogy ne légy egyedül, idővel majd nem akarod látni…

Idővel megtanulod, hogy az igazi barát kevés és harcolnod kell érte, mert másként körülvesznek a nem igazak…

Idővel megtanulod, hogy a haragból kimondott szavak egy életen át bánthatják azt, akit meg akartál sérteni…
megtanulod, hogy mindenki mondhatja “sajnálom”, de megbocsájtani csak a nagy lelkek tudnak…
megtanulod, hogy ha megsértettél egy barátot, valószínűleg soha többet nem lesz úgy, mint régen…

Megtanulod, hogy lehetsz boldog az új barátokkal, de eljön az idő, amikor hiányozni kezd a régi…

Megtanulod, hogy semmi sem ismételhető…

Megtanulod, hogy ha megalázol és lenézel egy teremtményt, előbb-utóbb sokszorosan visszakapod…
megtanulod, hogy ha sietteted, kikényszeríted a dolgokat, nem válnak a reméltté…
és megtanulod, hogy a ma a jó, pont ez a perc, nem a holnap…

és megtanulod, hogy ha jól is érzed magad azokkal, akik körülvesznek, mindig hiányozni fognak azok, akik már nincsenek…

Idővel megtanulod, hogy ha megbocsájtással próbálkozol, vagy bocsánatkéréssel, vagy kimondani, hogy szeretsz és vágyódsz, ha szükséged van, hogy barát szeretnél lenni… egy sír fölött haszontalan…

Megtanulod ezt mind, de csak idővel…

Köszönöm...

“Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.”

(Márai Sándor: Füves könyv – Önmagamról)

Növekedés...

"A növekedés változást jelent,

a változás kockázattal jár:

az ismert világból az ismeretlenbe lépsz."

George Shinn

Kitérők...

“Az út, mely a világból önmagunkhoz vezet, hosszú és bonyolult, s tele van ilyen kínos kitérőkkel, melyeknek értelmét, jelentőségét sokára ismerjük csak fel.” (Márai Sándor: Egy polgár vallomásai)

Pardon

“Az emberek általában megsértődnek, ha túlságosan udvariasak vagyunk velük szemben. Az európai és az amerikai emberekről beszélek. Csak a kínaiak tudják elviselni a föltétlen, a maradéktalan, a végzetes udvariasságot, mely már átitatta testük és lelkük szövetét, egy az élettel, a bélmosók és hercegek számára is. Ez az udvarisság, mely egyértelmű a nép életformájával, az emberi együttélés legfelsőbb megnyilatkozási formája.
    De a mi udvariasságunk teljesen felületes. A franciáknak csak az irodalma és a hadüzenete udvarias: az ebédlője, az üzlete és a szalonja már nem az. Nem elég azt mondani: “pardon”, ha lábára lépünk valakinek. Így is kell érezni: “Pardon” – s ez már sokkal nehezebb. Korunk az emberiség egyik legudvariatlanabb kora. A középkor hóhéra még letérdelt az áldozat elé és bocsánatot kért, mert kénytelen levágni a nyakát: s Marie Antoinett még azt mondta Sansonnak a vérpadon: “Pardon.” De most már sem a hóhér, sem az áldozat nem kérnek többé egymástól bocsánatot. Ez felette szomorú.
    S ha valaki tökéletesen udvarias napjainkban, a kortársak ezt a magatartást hideg, szenvtelen közönynek érzik. Ma mindenki “színvallást” követel, s az udvariasságot kibúvónak és árulásnak érzik. Holott nem az: egyszerűen csak tapasztalás. Nincs már megoldás. Mikor mindenki a másik zsigereiben vájkál, szenvedélyes szeretettel vagy eszelős gyűlölettel: te maradj udvarias.”
(Márai Sándor: Füves könyv – Az udvariasságról)

Életmód

“Lompos, aljas, tisztátalan életmódból nem lehet másodpercekre kirándulni a legmagasabb rendű emberi erőfeszítés, az alkotó szellemi munka porondjára. Az életmód, az egyszerű és mindennapos magatartás az életben, a táplálkozás, a környezet, a napirend, mindez megszabja egy vers vagy egy tanulmány minőségét is. Nem beszélgethetsz délután öttől fél hatig Istennel, ha éjjel és napközben úgy éltél, mint egy disznó.”
(Márai Sándor: Füves könyv – Az edzésről és a rendtartásról)