Napfény...

A napfény akkor hiányzik a leginkább, amikor tapasztaljuk a hiányát. A hideg téli napokon milyen jó visszagondolni a meleg napsütötte nyári napokra. De nem szabad azon rágódni, hogy ami volt az már nincsen. Élj a jelenbe, hisz a borút, hideg napoknak is meg van a maga értéke, szépsége. Élj a jelenbe és fedezd fel annak szépségét.....

Cirkusz...

Mi kell a népnek?
Kenyér és valóságshow.
Ha kenyeret nem is kap, de valóságshow-t azt igen. Azt kap a mai ember.
De mégis hiányzik valami.
Hiányzik a falatkenyér az asztalról és hiányzik a való igaz élet.
Az igaz élet nem tévékbe, tabletekben, okos telefonokban játszódik, hanem a szerető szívekben.

Róma az Örök város...

Ó Róma! Miért vagy te Róma?

Te vagy az örök város. 

Sok mindent megéltél: sok dicsőséget, de sok bukást is. 

Ma is állsz, népek ezreinek vagy otthona. 

Turisták jönnek, mennek. Emberek születnek, halnak. 

És mégis valami nem változik.

Ma is éppúgy egymást kell szeretni,

mint 100 vagy 2000 éve ezelőtt.

A város a szeretet által lesz élő, virágzó város.....

Kilátás...

Kinézel és mit látsz?
Napsütötte tájat, kellemes őszi napot. Egy nyár végett ért, egy ősz elérkezett és te is lassan öregedsz.
Öregedsz, de nem vénülsz. Fej a fejjel, ősz után tél jön és tél után tavasz. Az ifjúkor elmúlik, de elmúlik az öreg kor is. Egyszer mindennek véget ér. Mindennek? Nem, van ami örök, van aminek sosem lesz vége....

Behálózva...

Egy pókháló milyen egyszerűnek tűnik és mégis mi bonyolult. És ez így van az élettel is, mely oly egyszerűnek tűnik, de sokszor mégis olyan bonyolult tud lenni. Sokszor úgy tűnhet, hogy életünk gondjaira nincs megoldás. A pók nem töpreng, nem stresszeli magát, csak fonja és fonja a bonyolult hálót, mert tudja, hogy van egy Segítő, aki gondoskodik róla és rólunk. És egyszer csak elkészül a bonyolult mű. A kicsi léptek is előre visznek, mert ha minden nap megtesszük parányi lehetőségeinket, akkor gondjaink is megoldódnak. Csak tedd meg amit megtudsz tenni, a többiről pedig gondoskodik Valaki.

Róma...

Róma az örök város. De mitől is örök? Sokan azt mondják, hogy attól örök, mert egy régi város sok régi épülettel, de valójában Róma mástól örök. Rómát a szentek tették öröké.

Őszi napsütés...

Hideg szél borzolja hajunkat,

Az őszi nap sugara fáradtan pislog csak.

Elmúlt a nyár, itt van az ősz,

Elmúlt sok év, itt egy új köszöntő.

Köszöntünk most minden időset, ki élhet

Ebben a helységben, csendes békességben

Adjon nekik az Úr nagyon szép öregkort,

Hozzá jó egészséget, mert ez csak úgy jó.

Mondják el, hogy mily sokat dolgoztak,

Drága gyermekükért mennyit fáradoztak.

De mondani sem kell, mert dolgos két kezük

Elárulja azt, hogy nem ültek tétlenül.

Legyenek boldogok s élvezzék az életet.

A jó Isten adjon még számtalan sok évet.

Szemükben a könnycsepp örömet jelentsen,

A szeretet lángja töltse be szívüket.

Ha minden jókívánság beteljesülne,

De boldog is lenne minden idős ember.

Szívemből kívánom, hogy ez így legyen,

Szomorú arcokat ne lásson két szemem.

Színes csokor...

Minden ember egy szép virág lehet a csokorba. Hogyan? Egyszerűen csak úgy, ha élethivatását megéli.

Ferenc pápa imája a családokért:

Jézus, Mária és József,

bennetek szemléljük

az igazi szeretet tündöklését,

bizalommal fordulunk hozzátok.

Názáreti Szent Család,

tedd a mi családjainkat is

a szeretetközösség helyévé és az ima cenákulumává,

az evangélium hiteles iskolájává,

kis családegyházakká.

Názáreti Szent Család,

soha többé ne tapasztalják meg a családok

az erőszakot, a bezárkózást és a megosztottságot:

bárki is sérült vagy botránkozott meg,

leljen hamar vigaszt és gyógyulást.

Názáreti Szent Család,

a következő püspöki szinódus

legyen képes mindenkiben újra tudatosítani

a család szent és sérthetetlen mivoltát,

Isten tervében foglalt szépségét.

Jézus, Mária és József,

halljátok, hallgassátok meg könyörgésünket. 

                                                  Ámen.

Az ősz dicsérete

Fiatal arcnál, fiatal szemeknél 
Láttál-e szebbet a vén nap alatt? 
A lánynak mondja: Rózsafán születtél! 
És a világnak: Én megváltalak! 
De jár az év, és teljes lesz a rózsa, 
Tejes tavaszból tüzet szív a nyár: 
Gyermek apára, tengerek hajósra, 
Isten és ember férfiúra vár, 
Aki szeret, de nem hogy őt szeressék, 
És cselekszik, mert szent a kötelesség.

De legzengőbb a lomb zenéje őszkor, 
Bimbó-, s virágnál mézebb a gyümölcs. 
Elzúg a harc és elzajong a hőskor: 
Harcosnál, hősnél emberebb a bölcs. 
Ó lombos erdők őszi orgonája 
Milyen teli-mély a te muzsikád! 
Ezer sípod egyszerre intonálja 
Az emberlét ezernyi dallamát. 
Tavasz illata, nyarak szenvedelme 
S a tiszta tél kristály nyugalma benne.

Ó emberélet édességes ősze, 
Te vagy az összhang és az árnyalat. 
A tavasz benned fanyarát legyőzte, 
Erdőtüzeket, aszályt a nyarak. 
Magára ismer benned mind a kettő 
S te mind a kettőt áldod, érleled. 
Piros nyaradnak nem volt lángja meddő 
S magtalan nem lesz szép fehér teled. 
Mert a szivárvány színei megérve 
Elsimulnak a ránctalan fehérbe.

Ne vedd a szívedre...

            

  "Fiam, ne vedd a szívedre, ha azt látod, hogy másokat megtisztelnek és felmagasztalnak, téged meg lenéznek és megaláznak.
               Tárd ki szívedet az én mennyei trónusom felé, akkor nem keserít majd el a földön élő emberek megvetése.
               Uram vakságban vagyunk, és gyakran megtévesztenek a látszatok."
                                                                                                             Kempis Tamás Krisztus követése

Az vagy....

"Nem vagyok szentebb, ha dicsérnek, sem hitványabb, ha szidnak, ami vagy, az vagy, s nem mondhatnak nagyobbnak, mint amekkora Isten előtt vagy...
Az ember a külsőt látja,
Isten pedig a szívedben olvas.
Az ember a tetteket méri le,
Isten pedig a szándékokat."

Kempis Tamás: Krisztus követése

Diófák..

"Egy idős néni áll a tavaszi zimankóban az út szélén, fején karton kendő, kezében egy kisebb zsák és szelíden integet. Megálltam, felvettem a nénit, és elkezdünk társalogni. Hamar kiderül, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi piacra. Kérdés nélkül elkezd mesélni:
-- Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli patakból, de egy még abban az évben ki is száradt, a többi gyökeret eresztett. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról. Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a szépen felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában...
Teltek az évek! Nyugdíjas lettem! Egyedül maradtam és hazaköltöztem a szülőfalvamba. Nyugdíjam oly kevéske, így ősszel összeszedem a diót és télen megtöröm. Kilós, fél kilós csomagokban nagyon hamar el tudom adni, két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha nem ez a kilenc diófa engem átsegített a télen! Az idén is, nemcsak tűzifát tudtam venni a dióbélből, hanem még egy kis malackát is. És most ha ezt a maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis facsemetét. Tudja van egy aranyos unokám, nemsokára hazajön, el fogjuk ültetni a kis fákat és ha majd ő is megöregszik, diótörés közben biztos majd el fog mondani érettem egy-egy imádságot....
Az autó halad a tavaszi verőfényben... a néni elhallgatott, én is hallgatok, némán vezetek. Nemsokára a piacnál fékeztem, megálltam és utasom a reszkető kezével egy fél kiló zacskó dióbelet csúsztatott az ülésre. Tiltakoztam, de ő szelíd mosollyal csak annyit mondott: vegye csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat ki a diófákat ültette....
Szó nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a dióbelet nézem: az egyszerű székely asszony válaszát a gazdasági krízisre. Kezembe vettem a szépen bekötött kis csomagot, kibontottam és elkezdtem ropogtatni a finom dióbelet, a becsületes, évtizedeken áthajló munka gyümölcsét, a finom, egészséges választ egy nagymama anyagi gondjaira.
Járható út... Megyek és én is veszek tíz facsemetét!"
Szeretettel: (Böjte) Csaba testvér

Kereső Ember

Milyen is az ember? Kereső. Hisz mindig is keres valamit. Keresi életének értelmét. Keresi szerelmét. Keres és keres. De legfőképpen akkor lehet boldog, ha keresi Isten akaratát nap, mint nap. Istent keresni annyi, mint az életet megélni.

Én 3,1-4a
Fekvőhelyemen éjjelente kerestem, akit szeret a lelkem. Kerestem, de nem találtam. ,,Felkelek, járom a várost, az utcáit és tereit, keresem, akit szeret a lelkem!'' Kerestem, de nem találtam. Ott jártak a várost járó őrök. ,,Láttátok-e, akit szeret a lelkem?'' Alighogy elhagytam őket, megleltem, akit szeret a lelkem, megragadtam, el nem engedem, amíg be nem viszem anyám házába, édes szülőm kamrájába.

Istent ismerni.....

Istent ismerni, Istenben hinni: ez a lehető legjobb dolog, ami történhet az életedben, mert Ő képes arra, hogy még azt is jóra fordítsa, ami első pillantásra a legrosszabbnak tűnik. Így válhat a kínlódás értékes leckévé, a szenvedés erővé, a hibák sorozata sikerré.

Nick Vujicic

Boldogság

Sokan a boldogságot célnak tekintik. Pedig a boldogság nem cél, hanem a szeretetüknek a következménye.

Vajon létezik-e Isten?

Egy ember elment levágatni a haját, és megigazítgatni a szakállát. Ahogy a fodrász dolgozni kezdett, kellemes beszélgetésbe elegyedtek. Sok mindenről szót ejtettek, különféle területeken. Végül szóba került Isten is, mire a fodrász határozottan kijelentette: "Én nem hiszem hogy Isten létezik."

- Miért ilyen biztos ebben? - kérdezte a vendég.

- Nos, csak ki kell nézni az utcára, hogy mindenki megértse, miért nem létezhet Isten. Most mondja meg őszintén, ha Isten létezne, hogy lehetne annyi beteg ember a világon? Hogy is hagyhatnának el szülők gyermekeket?
Ha Isten létezne, se szenvedés, se fájdalom nem lenne. El nem tudok képzelni egy szeretettel teli Istent, aki lehetővé teszi mindezt körülöttünk.

A vendég gondolkodott egy kis ideig, aztán úgy döntött, hogy nem válaszol a fodrász feltevésére, mert nem akart vitába keveredni.

Miután a fodrász befejezte a dolgát, a vendég fizetett, majd elbúcsúzott tőle és kilépett az utcára. A következő pillanatban szemébe ötlött egy ember, akinek hosszú, gondozatlan haja és loboncos szakálla volt. Piszkosnak és kulturálatlannak tűnt.

A vendég visszafordult, és megint belépett a fodrászüzletbe, ahol megszólította a fodrászát:
- Tudja mit mondok? Nem léteznek fodrászok a világon!
- Hogy mondhat ilyet uram? - kérdezte meglepetten a fodrász.
Hiszen itt itt vagyok én, én fodrász vagyok, nem? Éppen most fejeztem be az ön hajának és szakállának rendbetételét.
- Nem, nem! erősködött a vendég. Fodrászok márpedig nem léteznek, hiszen ha léteznének, akkor nem lennének olyan hosszú, gondozatlan hajú és szakállú emberek az utcán, mint az az ember ott, látja?
- Ah, de hát attól még léteznek fodrászok! válaszolt a mester.
- Tehetek én arról, hogy az az ember nem jön be hozzám?
- Hát ez az! - bólintott rá a vendég. Éppen erről van szó! Isten is LÉTEZIK!
Tehet Ő arról, hogy az emberek nem fordulnak Hozzá, hogy nem keresik meg Őt? Ezért van olyan sok fájdalom és szenvedés a világon.

Pusztít

"Az embert ésszel és alkotó erővel áldotta meg az ég, hogy gyarapítsa azt, amit kapott, de mindeddig nem alkotott semmit, csak pusztított. Fogyton-fogy az erdő, elapad a folyó, kivész a vad, romlik az éghajlat, napról napra szegényebb és csúnyább lesz a föld." Csehov 

Ima az esőért

Drága Mennyei Atyám, hálát adok Neked végtelen jóságodért és irgalmadért, mert esőt ádsz mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Magasztallak Téged, mert megöntözöd a földet alkalmas időben. (Mát. 5,45.)

Drága Mennyei Atyám, meg van írva a Te szent Igédben:Meglátogatod a földet és elárasztod; nagyon meggazdagítod azt. Istennek folyója tele van vizekkel; gabonát  szerzel nékem, mert úgy rendelted azt. Megitatod barázdáit, göröngyeit meglapítod; záporesővel meglágyítod azt, termését megáldod. Megkoronázod az esztendőt jóvoltoddal, és a Te nyomdokaidon kövérség fakad; csepegnek
a puszta legelői és a halmokat vígság övezi. A legelők megtelnek juhokkal, és a völgyeket gabona borítja; ezért örvendezek és énekelek. (Zsolt. 65,10–14.)

Egek harmatozzatok onnan felül, és a felhők follyanak igazsággal, nyíljék meg a föld és viruljon fel a szabadulás, és igazság sarjadjon fel vele együtt; én az Úr teremtettem azt. (Ésa. 45,8.)

A vetés békességes lészen, a szőlőtő megadja gyümölcsét, a föld is megadja termését, az egek is megadják
harmatjukat, és az Úr örökössé tesz engem mindezeken. (Zak. 8,12.)

Mivel én megtartom parancsolatodat és szeretetben járok, Te esőt adsz nékem idejében, és a föld megadja az ő termését, a mező fája is megtermi gyümölcsét. Az én cséplésem ott éri a szüretet, és a szüret ott éri a vetést, és elégségig eszem kenyerem, és bátorságosan lakozom az én földemen. (3Móz. 26,3–5.)

Az én földem az égnek esőjéből iszik vizet, oly föld az, amelyre az Úr, az én Istenem visel gondot; mindenkor
rajta függenek az Úrnak, az én Istenemnek szemei az esztendő kezdetétől az esztendő végéig. (5Móz. 11,11. 12.)

Mert Te ezt mondtad: „Esőt adok a ti földetekre alkalmatos időben: korai és kései esőt, hogy betakaríthasd a te gabonádat, borodat és olajodat. Füvet is adok a te meződre a te barmaidnak; te pedig eszel és megelégszel.” (5Móz. 11,14. 15.)

Megnyitja nekem az Úr az Ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon az én földemnek alkalmas időben, és megáldja kezemnek minden munkáját, és kölcsönt adok sok népnek, én pedig nem veszek kölcsönt. (5Móz. 28,12.)
Te hasítasz nyílást a záporesőnek, hogy megitasd a pusztát, a sivatagot, és sarjassz zsenge pázsitot. Te vagy
Atyja az esőnek, és Te szülted a harmat cseppjeit. (Jób 38,25. 28.)

Te megöntözöd a hegyeket a Te palotádból, a Te munkáidnak gyümölcséből megelégíttetik a föld. (Zsolt. 104,13.)

Hálaadással éneklek Neked Uram, mert Te vagy, aki beborítod az eget felhővel, esőt készítesz a föld számára, és füvet sarjasztasz a hegyeken. (Zsolt. 147,7. 8.)

A Te szent esőid által bő gabona legyen az országban a hegyek tetején is; rengjen gyümölcse, mint a Libanon, s viruljon a városok népe, mint a földnek füve. (Zsolt. 72,16.)

És ad az Úr esőt a magra, amellyel a földet bevetem, és a kenyér, a föld termése tápláló lesz, és széles mezőn legelnek nyájaim. (Ésa. 30,23.)

Előhívom a gabonát és megsokasítom azt, és megsokasítom a fa gyümölcsét és a mező termését — én az Úr
mondtam és megcselekszem azt. (Ezék. 36,29. 30.)
A mező fája megadja gyümölcsét, s a föld megadja termését, és bátorságosan laktok földeteken, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor eltöröm jármotok keresztfáit, és kimentelek titeket a szorongató kezéből. (Ezék. 34,27.)

És megismeritek, hogy ti az én juhaim, legelőm nyája vagytok, én pedig Istenetek vagyok. (Ezék. 34,31.)

Az Úr kijövetele bizonyos, mint a hajnal, és eljön hozzánk, mint az eső, mint a késői eső, amely megáztatja a földet. (Hós. 6,3.)
Igazságra vetek; kegyelem szerint aratok! Új szántást szántok, mert ideje keresnem az Urat, mígnem eljön, hogy igazság esőjét adja nekem. (Hós. 10,12.)

Örvendezek és vigadok az Úrban, az én Istenemben; mert megadja nekem az esőt igazság szerint, és korai és kései esőt hullat nékem. (Jóel 2,23.)

Így szól az Úr: „És adok reájok és az én magaslatom környékére áldást, és bocsátom az esőt idejében; áldott esők lesznek.” (Ezék. 34,26.)

Az Úr nem hagyja magát tanúbizonyság nélkül, mert jótevőm az Úr, ad mennyből esőket és termő időket,
és betölti eledellel és örömmel az én szívemet. (Csel. 14,17.)

Olyan vagyok, mint a föld, amely beissza a ráhulló gyakori esőt és hasznos termést hozok és áldást nyerek
Istentől. (Zsid. 6,7.)
Atyám, béketűréssel várom a földnek drága gyümölcsét,míg reggeli és estvéli esőt kap Jézus nevében! (Jak. 5,7.)

Élj úgy....

Élj úgy, mintha már másodszor élnél, és elsőre mindent a lehető legrosszabbul csináltál volna. Viktor Emil Frankl

De jó, hogy élek!

1996 októberében egy kilencvenegy éves nyugdíjas asszony balesetet szenvedett Augsburg közelében. Egy teherautó elütötte, és mindkét lábát szétroncsolta. Amikor az amputáció után felébredt a klinikán, először azt mondta: „De jó, hogy élek!” Az orvosok meghatottan hallgatták. Másnap erősen fájtak a sebei, de azt mondta: „Milyen szerencse, hogy nem bénultam le deréktól lefelé!” Egy héttel később nagyon megörült, amikor meghallotta, hogy protéziseket kap. „Nagyszerű, hogy ma már mi mindenre képes a technika – mondta, amikor meglátta a bemutatott modellt. – A mérnököknek köszönhetően, akik ilyen nagyszerű dolgokat találnak ki.” A tolókocsiban ülve fogadta látogatóit, szomszédjait, barátait. Sokan vidámabban távoztak, mint ahogy jöttek. Újságírók is felfigyeltek a hölgyre, és interjút készítettek vele. Amikor végre felpróbálhatta a protéziseket, nehezen tudott velük járni. Mégis csodálkozva mondta: „Hát ezek sokkal hajlékonyabbak, mint a saját lábaim voltak.” Átölelte a gyógytornászt, és megköszönte fáradozásait. „Milyen jó dolgom van! – ismételgette. – olyan barátságos emberek vesznek körül, és olyan nagyszerűek az új lábaim – és a biztosítás fizeti az egészet. Az Isten tényleg szeret engem” A kilencvenegy éves nyugdíjas asszony elmondta titkát az újságíróknak: „Mindennap imádkozom.” Mondjunk mindig igent az életre bár mi nehéz is legyen az.

Talán semmi sincs szebb a világon

“Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.”
Ernest Hemingway

Reményik Sándor Istenarc

Egy istenarc van eltemetve bennem,
Tán lét-előtti létem emlék-képe!
Fölibe ezer réteg tornyosul,
De érzem ezer rétegen alul,
Csak nem tudom, mikép került a mélybe.
Egy istenarc van eltemetve bennem,
Néha magamban látom, néha másban.
Néha állok, mint fosztott ág, szegényen,
Ha rossz órámban eltűnik egészen
Alter-egóm az örök vándorlásban.
Egy istenarc van eltemetve bennem,
A rárakódott világ-szenny alatt.
A rámrakódott világ-szenny alól,
Kihűlt csillagok hamuja alól
Akarom kibányászni magamat.
Egy istenarc van eltemetve bennem,
S most ásót, kapát, csákányt ragadok,
Testvéreim, jertek, segítsetek,
Egy kapavágást ti is tegyetek,
Mert az az arc igazán én vagyok.
Egy istenarc van eltemetve bennem:
Antik szobor, tiszta, nyugodt erő.
Nem nyugszom, amíg nem hívom elő.
S bár világ-szennye rakódott reája,
Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.

Tudomány...

"A felszínes tudomány elválaszt Istentől, az elmélyült tudomány visszavezet hozzá." Louis Pasteur

Csoda

Keresed a csodát? Nézz tükörbe, hisz a legnagyobb csoda te vagy.

Virágvasárnap - Nagypéntek

Jézus bevonul Jeruzsálembe. Az emberek ujjonganak, dicsőítik. De kigondolná azt, hogy pár nap  múlva és ugyanezek az emberek, akik most Jézust éjjenezik, majd a keresztútra küldik. Jézus tudta, hogy akik most neki örülnek, azok pár nap múlva a halálának is örülni fognak. De Jézus tovább megy, nem fordul vissza, nem akar menekülni, a keresztutat elfogadta.

A kérdés csupán az, hogy melyik ember vagyok én? A virágvasárnapi aki Jézus mellet van, vele együtt halad? Vagy a Nagypénteki aki Jézust a keresztútra küldi?

Dsida Jenő: Gyöngék imája

Jó Uram, aki egyként letekintesz 

bogárra, hegyre, völgyre, 

virágra, fűre, szétmálló göröngyre, - 

Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz 

csak nagyon-nagyon gyönge. 

Mert pókháló és köd a szív, 

selyemszőttes az álom, 

pehelykönnyű és szinte-szinte semmi 

s én erőtlen kezem 

még azt sem tudja Hozzádig emelni. 

De azért vágyaim ne dobáld a sárba, 

ami az Óceánnak 

legdrágább, legkönnyesebb gyöngye! 

Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz, 

csak gyönge, nagyon gyönge.

Keresés...

„Aki az igazságot keresi, Istent keresi, akár tisztában van ezzel, akár nem”(Boldog Edit Stein)

Közösség

Amikor már biztos volt, hogy a Mester nemsokára meghal, a tanítványok tisztességes temetést akartak adni neki. A Mester meghallotta ezt, s így szólt:

– Ha az ég és a föld a koporsóm, ha a nap, hold és csillagok a halotti díszeim, s ha az összes teremtmény a temetési menet a síromhoz, kívánhatnék-e még nagyszerűbbet és ünnepélyesebbet?

Azt kérte, hogy ne temessék el, de a tanítványok hallani sem akartak róla, mondván, hogy megennék a madarak és az állatok.

– Akkor föltétlenül tegyétek a kezem ügyébe a botomat, hogy elzavarhassam őket – mondta mosolyogva a Mester.

– Hogy tennéd azt? Már élettelen leszel.

– Akkor meg már úgysem számít, hogy a vadak és madarak felfalnak.

Dsida Jenő: Boldog vizeken

Felülről csillagfény záporozik,

alul csobognak a habok.

Fantasztikus virág-hajóban

ketten ülünk. Boldog vagyok.

Csónakunk sárkány-alakú

könnyensikló kínai dzsunka;

kirzantémos mennyezete

sziromesőt szór a hajunkra.

Boldog vízeken halkan siklik.

Messziről szent esti varázs

elénk muzsikál a partokról

s egy-egy dal minden csobbanás.

Mi már nem is vagyunk a térben,

minket már semmi meg nem ölhet.

Egymásra nézünk s eleresztjük,

vízbe dobjuk az evezőket.

Menjünk! Ezen a szép vízen

nincsen zátony és nincsen torlasz -

Átölellek és néha-néha

csókomtól halkan felsikoltasz.

Lelankadunk a csónak-aljra

fehér tébolyban üdvöt nyerve...

Alszunk... Most már lehet akármi.

Vihet a nagy víz akármerre. 

Jeges szív...

Volt egyszer két jégtömb. A hosszú télen keletkeztek egy sziklás, bozóttal körbevett üregben, a hegyoldalt beborító erdő közepén. Makacs közönyösséggel méregették egymást. Viszonyuk meglehetősen hűvös volt. Néhány "jó napot", egy-két "jó estét". Semmi több. "Jégtörésről" szó sem volt. Mind a ketten azt gondolták a másikról: - Igazán eljöhetne hozzám! De a jégtömbök egyedül nem tudnak elmozdulni a helyükről. Így nem történt semmi és a jégtömbök még jobban önmagukba zárkóztak.
Az üregben lakott egy borz, aki egy nap így fakadt ki: - Milyen kár, hogy itt bent kell lennetek! Gyönyörűen süt a nap odakint!
A két jégtömb feljajdult. Kiskoruk óta tudták, hogy a nap a legnagyobb veszélyt jelenti számukra.
Meglepő módon azonban, most az egyik jégtömb azt kérdezte: - Milyen a nap?
- Csodálatos... Maga az élet. - válaszolta zavartan a borz.
- Csinálhatnál egy kis rést az odú tetején... Szeretném látni a napot! - mondta a másik.
A borz nem várta meg, amíg megismétli. Fúrt egy kis lyukat a gyökerek közé és a nap meleg, enyhe fénye aranysugárként hatolt be az üregbe.


Néhány hónappal később egyszer délben, ahogy a napfény felmelegítette a levegőt, az egyik jégtömb észrevette, hogy olvadni kezd és kis patakká változik. Másképpen érezte magát, nem volt már többé ugyanaz a jégtömb, ami eddig. A másik jégtömb is ugyanezt érezte. Pár nap múlva a jégtömbökből két kis folyócska kezdett csordogálni. Ki is folytak az üregből és nem messze onnan, csillogó kis tavat alkottak, amelyben az ég kékje tükröződött.
A két jégtömb még érezte saját hidegségét, de ezzel együtt a törékenységét és a magányt. A közös aggodalmat és bizonytalanságot is. Felfedezték, hogy keletkezésük egyforma és valójában szükségük van egymásra.
Jött két tengelice és egy pacsirta, hogy szomjukat oltsák. A rovarok ott zümmögtek a tó körül, egy puha, hosszú farkú mókus pedig megfürdött benne.
És ebben a boldogságban ott tükröződött a két jégtömb, akik most szívet találtak maguknak.

Gyógyító ima...

Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda.
(Másnap) Jézus kora hajnalban felkelt, kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres!” De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És elment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket.
Mk 1,29-39

A mai evangéliumban Jézus gyógyít. Sok embernek vissza adja egészségét. Bizonyára el is fáradt, de a másnapot ismét elkezdi és pedig imával. Az ima fontos Jézus életében. Legyen bármilyen fárasztó is egy nap, Jézus nem felejt el imádkozni. Az ima nem más, mint beszélgetés a szerető Istennel. És ez a beszélgetés gyógyíthat. Meggyógyíthatja testi és lelki sebeinket.

Értünk hozzá...

Értünk hozzá, hogy mások életét megkeserítsük, hogy nehezebbé tegyük azt, ami amúgy is nehéz, nem sajnáljuk a gúnyos megjegyzést a hivatalban, s a gyárban szívesen adunk rossz szerszámot a kezdők kezébe. Kihasználjuk a gyengébbek erejét, zsarnokoskodunk otthon, pihenünk mások verejtéke árán, és mindezek dacára elvárjuk, hogy kereszttel jelölt gyászjelentést adjanak ki rólunk, mely azt állítja, hogy mi voltunk a legjobb szülő, nagyszülő, testvér, sógornő, munkatárs és rokon. Vajon Isten is aláírja ezt? Szent-Gály Kata

Szeress hallgatni...

Szeress hallgatni, hogy meg tudjon érni szívedben az a gondolat, melyet már kimondani is érdemes. Szent-Gály Kata

So segne Dich der Herr

Der Herr segne Deine Augen,
damit sie sehen die Armut,
die Deinen Nächsten quält;

Deine Ohren, damit sie vernehmen
das leise Flehen der Bedrängten;

Deinen Mund, damit er ausspricht,
was andere stumm macht
und für die spricht,
die keine Stimme haben.

Deine Hände, damit sie behutsam
helfen und behüten;

Deine Arme, damit sie mittragen
und Geborgenheit schenken;

Deine Füße, damit sie finden
den Weg zu den Verlassenen.

So segne Dich der Herr, Dein Gott.
Er bleibe alle Zeit um Dich herum
und bewahre Dich vor jeglichem Ungemach.

Azt kívánom...

Azt kívánom, hogy bátran nézz szembe
életed feladataival és a próbákkal,
amelyeknek kitesz.

Amikor pedig súlyosnak érzed keresztedet
és a csúcsot meredeknek, ahova az út vezet,
pontosan akkor növekedjen meg benned
a remény és a bizalom.

Ilyenkor jussanak eszedbe azok az évek,
amikor melletted volt Isten kegyelme és öröme,
és volt igaz barát, aki reményt adott.

A múlt erőt ad arra, hogy kivárjad a vihar elmúltát
és a felhők elvonulását. Így lesz elég erő és idő,
hogy a magad hegycsúcsára feljuthass.

Barátodban az Isten Fia mosolyog rád!

Szamos vize ott kanyarog

Szamos vize ott kanyarog,ahol az én kicsi falum látszik,
Ahol az én édesanyám sóhajtása imádsággá válik.
A lelkemben most is látom fájó könnyét amit ejtett értem,
S látom,mikor az a kislány piros rózsát adott egyszer nékem.

Szamos vize ott kanyarog,ahol egyszer boldog voltam én is,
Ahol az én boldogságom el nem múló bánatom lett mégis.
/:Istenem,de régen volt már,nem mesél más,csak a Szamos róla,
Amikor úgy nyár elején kinyílik az első piros rózsa.:/

Szövegíró: Szigeti József
Zeneszerző: Lévay Andor