ADVENTI GYERTYAFÉNY Simpf János

Fény hasít az éjszakába,
elűzi a sötétséget.
Azért gyúlt, hogy az Istenhez
vezessen el, testvér, téged.

Pislákoló, gyenge kis láng,
csak egy gyertya halvány fénye.
Mégsem győzi le a sötét,
hanem felmutat az égre.

Olyan mint egy felemelt ujj,
amely mindig figyelmeztet.
S most megkérlek szépen testvér,
nagyon-nagyon figyeld ezt meg:

Mindig csak a jó úton járj,
akkor biztos el nem tévedsz,
akkor nem nyel el a sötét,
akkor egyszer célhoz érhetsz

Elsárgulni…

Elsárgulni, lehullani és aztán enyészetnek indulni.
Ez a falevél sorsa.
Tavasszal kizöldülni,
Ősszel pedig sárgulva lehullani.
De tavasszal is és ősszel is,
 az ember megcsodál bennünket.
Bennünket egyszerűen színes faleveleket.

Meglátni....

Nézni, látni, gyönyörködni.
De igazán meglátni, csak a szívünkkel láthattunk.

Úton, útfélén...

Megyünk és jövünk,
Várakozunk és haladunk
Itt vagyunk és amott.

Néha meg, meg állunk,
hogy ismét haladjunk.
De kérdem én:
Hova is haladunk?
Merre tartunk?

Harc a téllel...

Fúj a szél, hull a hó.
Itt a tél,
az ősz tovaszállóban.

Kint hideg, bent meleg.
Ó ez a téli érzés.
Itt a tél,
de a szívekben legyen mindig nyári meleg!

Dsida Jenő: Purgatórium

Sustorgó víz-szirmú rózsák

buzogva nyílanak itt.

Mérges, dús sárga növények

rejtenek el valakit,

ki a mély völgyekben mindegyre járkál,

alszik zöldkristály hidak alatt,

ujjára villogó pillangók szállnak,

ujjával fog kicsi kék halakat,

űzi a dombon a fellegek árnyát,

ballag a hangyák halma körül,

aranyfüst-muzsikát hallgat a fákból

s zöngeti, zümmögi halkan. Örül.

Megy, megy, vándorol. Mosolyog mindíg.

Csendül az érchegyi vén kövezet.

Csak egy út van innen a völgyből

és az a mennybe vezet.