Furcsa felfoghatatlan az emberi élet,
múlnak a napok, múlnak az évek,
forogsz emberek és tárgyak között.
Vannak napok, amikor süt a nap,
s te nem tudod, miért.
Elégedett vagy.
Az élet szép és jó oldalát látod.
Nevetsz, hálás vagy...
ugrándoznál a boldogságtól.
Ég a munka a kezed alatt,
mindenki kedves hozzád, nem is tudod, miért.
Talán jól aludtál,
talán egy jó emberrel találkoztál,
s biztonságban érzed magad.
Azt gondolod: legyen így mindig,
ez a nyugalom, ez az öröm.
De hirtelen megint minden más.
Mintha felhő takarná el a napot,
olyan váratlanul tör rád a bánat.
Megint mindent sötéten látsz.
Úgy érzed, másoknak semmi sem tetszik rajtad.
Apróságokban keresel okot,
hogy siránkozz, irigykedj, kifogásolj, vádaskodj.
Úgy érzed, mindig így lesz ez,
sohasem fordul jóra a helyzet.
És nem tudod, miért.
Talán fáradt vagy. Nem tudod.
Miért kell így lennie?
Mert az ember a "természet" része,
a tavaszi és az őszi napoké,
a nyári melegé
és a téli hidegeké.
Mert az ember a tenger ritmusában mozog:
a dagállyal és az apállyal.
Mert létünk állandó ismétlődése
"halálnak és életnek".
Ha ezt megérted, haladhatsz tovább
bátran és erősen, mert tudod:
minden éjszaka után új reggel köszönt.
Ha igent mondasz erre, ha elfogadod,
akkor ezzel a hullámvasúttal
egyre nagyobb mélységeit
és egyre nagyobb örömeit ismered meg
az életnek.
Phil Bosmans
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése