Egy naplopó ücsörgött háza küszöbén és rettenetesen unatkozott.
- Ez a napsütés úgy fáraszt szólt magában. Ha legalább egy kis esőt küldene most Allah, élvezettel hallgatnám az esőcseppek kopogásának dallamát.
Allah eleget tett kérésének. A naplopó egy darabig örült a változásnak, de hamarosan újból unatkozni kezdett. Most szelet szeretett volna, amely megrázza a fákat és az embereket.
Allah ismét meghallgatta a szeszélyét. De rövid elégedettség után megint panaszba tört ki a naplopó: - Ó, bárcsak hótakaróban gyönyörködhetnék, amely mindent hófehérbe burkol!
És Allah még egyszer hajlandó volt kielégíteni a naplopó szeszélyét. Ez mélységesen megdöbbentette őt. De a döbbenete nem tartott sokáig egy idő után újból hozzálopakodott az unalom.
Ezt a naplopó megelégelte, legyőzte lustaságát, felkelt és meglátogatta a barátját, aki történetesen szabó volt.
- Szólj hozzá, hát, nem borzalmas az élet az élet?! kérdezte a barátját a naplopó. végül minden elfáraszt. A derűs ég is, a szél, de még a hó is. Már mindenben volt részem az elmúlt délelőttön. Mit kérjek még Allahtól?
A szabó akinek éppen sürgős rendelése volt, szorgalmasan szabta a ruhát.
- Munkakedvet kérj! Aki dolgozik, azt az unalom nem tudja megközelíteni. Én az ollóm egy mozdulatával szelem ketté bármelyik pillanatban a ruhát, akár süt a nap, akár esik, akár fúj.
A. Tamponi nyomán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése